A Diósgyőri vár soha nem szolgált hadászati célokat. Jelentősége Eger eleste után nőtt volna meg, hiszen a négy saroktornyos erődített várpalota eddig az ország szívében állt, most azonban a török hódoltsági terület határán végvárrá lett.
A töröknek több esze volt annál,
minthogy feleslegesen várat ostromoljon: portyázó csapataik azonban folytonosan dúlták a környéket. Szentkereszti Gáspár diósgyőri hadnagy vallomása szerint az egri törökök 1641 táján huszonhétszer jártak a vár körül. Levágtak 22 katonát, közöttük a vicekapitányt, elvittek 48 embert, asszonyt és gyereket, köztük nyolc katonát, egy hadnagynak a feleségét, négy csordást… Az egész diósgyőri csordát négyszer hajtották el, és rövid idő alatt húsz lovat kötöttek el. 1643-ban maga Haller Sámuel főkapitány esett el a törökkel való harcban.
Most lett volna szükség a középkori vár megerősítésére, azonban váltakozó zálogos bérlői még a málladozó falakat, a lyukas tetőzetet sem javították, így az egykori fényes királyi palota egyre inkább pusztult.
1662-ben a szepesi kamara megbízásából
Podmár János fundálómester felmérte az erősséget
, és leírta, hogy „… az egész vár csupa romlás, egy szál zsindely sincs rajta. A külső várkapunál álló két torony roskadozik, a nagy palota egész a pincéig romokban hever. A kápolnát fegyvertárnak használják. Ha a várat meg akarják építeni, legalább négyezer forintba kerül, hogy bízvást benne lakhassanak.”