A vár déli oldalához egészen közel húzódó sűrű, vadban gazdag erdőt jelenítettük meg következő kiállítási helyszínünkön. Rozsdaszín őszi avaron lépkedve sudár fatörzsek között találjuk magunkat, és miközben halljuk az apró erdei neszeket, orrunkat megcsapja a nedves páfrány illata. Mindez nem érzéki csalódás, mert a minden helyszínünkön meglévő atmoszférahangok mellett itt egy illatbefúvót is elrejtettünk. A fatörzseket megkerülve felfedezzük, hogy félbevágták őket, kialakítva így az információk tárolására és bemutatására alkalmas helyet. Az egyikben kihúzható fiókok tartalmazzák a Bükkben egykor fellelhető vadak korabeli ábrázolásait, a másikban forgatható hengereken a vadászat résztvevői sorakoznak. Használat közben is láthatjuk a korhű ruhába öltözött valódi szereplők kezében az egykori íjat, medveölő lándzsát egy rövid filmen, egy másik képernyőn pedig az elejtett vad alakul át nem csak szőröstül-bőröstül, de még a csontjait is feldolgozzák a vár csontfaragó műhelyében. Meghallgathatjuk Nagy Lajos zólyomi medvebalesetének igaz történetét a kortárs krónikás szavaival, egy következő fatörzs belsejében pedig a „látra hajtó” agár, a mezei vadászatok futóbajnoka, és az erdőben szaglása nyomán tájékozódó kopó mutatkozik be. Reméljük, hogy sikerül érzékeltetni a kiállítási helyszínen, milyen sok embert megmozgató, hosszú betanítást, emberek, lovak, kutyák és sólymok összehangolt munkáját igénylő szórakozás volt a középkori vadászat.