Habsburg Mária
Aki fél esztendősen már menyasszony, és akinek a házassági szerződése szolgáltatja az alapot a Habsburg-ház későbbi közép-európai hatalmához. Aki szép és vidám éveket tölt jövendő sógornőjével, készülve a kettős esküvőre. Akinek minden lehetőséget megad a sors, hogy fiatal és daliás férje oldalán boldog királynéja legyen Magyarországnak. Ám amit megadott a sors, túl gyorsan el is veszi azt…
Egy meg sem született vőlegény
Miksa német –római császár számos unokája közül őt választja nagyratörő tervei eszközéül. Még csak várandós második gyermekével a magyar királyné, ám mindenki biztos abban, hogy fiú születik majd. Mi lett volna, ha nem így történik…? Szerencsére ezzel a kérdéssel nem kell foglalkoznunk. A császár és II. Ulászló magyar király szerződése, melyet előzetesen aláírtak, valós tartalmat nyer, amikor megszületik a későbbi II. Lajos. A grandiózus terv azonban egy másik házasságról is rendelkezik: egymáshoz rendeli Mária és Lajos testvéreit, Annát és Ferdinándot is. Bármelyik királyi személy halála esetén a másik veszi majd át koronáját és birodalmát, íme így lép életbe a később elhíresült mondás „Háborúzzanak mások, te, boldog Ausztria, házasodj!”
Közös udvartartásban
A házasságok időpontjára várakozó mindkét ifjú hölgy árva, szomorú éveket tudhat maga mögött. Bécsben, majd egy reprezentatív innsbrucki kastélyban azonban minden megváltozik. A „királynék” három évet töltenek itt, ahol minden az ő kényelmüket, szórakozásukat, és az új életre való felkészülésüket szolgálja. Biztosan beszélgetnek is közben, hiszen hús-vér fiatal leányok, kíváncsiak jövendőbelijükre, akiről ki tudhatna többet, mint aki bár rövid ideig, de együtt nevelkedett velük. Ahogyan szokás, sor kerül a képviselők útján (per procuram) történő házasságkötésekre, majd eljön a nap, amikor elhagyják a gondtalan készülődés helyszínét, hogy először találkozzanak azokkal, akik oldalán leélik az életüket, ha úgy rendeli a sors. Három napig tart az ünnepség Ferdinánd és Anna tiszteletére, mielőtt Mária udvartartásával együtt elhagyja barátnőjét, és Pozsonyon keresztül megérkezik Budára.
„A mi drága feleségünk…”
A 17 esztendős Mária bájos megjelenése, műveltsége és intelligenciája azon nyomban lenyűgözi az ifjú magyar királyt, aki maga is csak 16 évet számlál. Az ő lovagi tornákon edzett daliás megjelenése, mindenkit megnyerő modora sem marad hatástalan: a két fiatal egymásba szeret. A királynénak határozott elképzelése van az udvartartás kialakításáról, a hatalmának alapját képező birtokok igazgatásának megszervezéséről, de arról is, hogy befolyással legyen az udvari politikára. Azonban nem ismerve a magyar viszonyokat, a világi nagyurak és a köznemesség állandóan változó, szövevényes rendszerét nem láthatja át. Minden erejével próbálja az uralkodó hatalmát erősíteni, és miközben kivívja ezzel férje elismerését, egyre több ellenséget szerez magának. Intrikusai szabados szelleműnek és laza erkölcsűnek kiáltják ki, akit csak a szórakozás érdekel: krónikáink kritika nélkül veszik át ezt a vélekedést.
A királyné birtokai
A tudományok és a művészetek pártolása mellett Mária jó érzékkel igazgatja a magyar királynékat mindenkor megillető birtokait. A Garamvölgyi bányavárosok ezüst és aranybányái mellett tulajdonában állnak a máramarosi sókamarák és városok, stratégiai fontosságú helyeken és forgalmas kereskedelmi utak mellett elhelyezkedő várak és uradalmak, így a Diósgyőri is, ahol szépítő építkezéseinek nyomát őrzi egy feliratos (MARIA REGINA 1526) faragott kő. A kinevezett tisztségviselőkön keresztül Mária jelentős befolyást gyakorol a rendelkezésére álló megyék nemességére, birtokainak egy részét pedig bérbe is adja. Királynéi jövedelmét évi 40 000 forintra becsülik. Önálló hatalmi politikával is megpróbálkozik, azonban Mohács tragikusan szab határt annak, hogy valódi uralkodói erényei kibontakozhassanak.
A török veszély árnyékában
Az udvari élet hivatalos eseményei mellett a hasonló neveltetésű, egymást szerető királyi pár életének természetes velejárója a szórakozás. Vadászatokat tartanak, lovagi tornák követik egymást, ezeken gyakran maga a király is nagy kedvvel megmérkőzik. Ebben az időben rendezik az első lóversenyeket Csepel szigetén, ahol saját versenylovaikat is gyakran futtatják. Nem ritkák a fényűző lakomák és a táncos mulatságok, álarcos bálok sem, melyek egyikén az ifjú király ördögjelmezt öltve mulat, a főurak egy részének rosszalló tekintetétől kísérve. Így telnek egymás után az évek, miközben egymás iránti szeretetük nem lankad, ám gyermekáldás nem örvendezteti meg őket. Fennmaradt levelezése szerint Mária mindenre nyitott, a humanista kereszténység mellett megérintik az új egyházi tanok, a reformáció is. Támogatja a tudományt és a művészeteket, a kor neves zenészét, portréfestőjét hívja udvarába. Miközben a királyi pár megpróbál kis időre elfeledkezni a súlyosbodó veszedelemről, a török seregek Nándorfehérvár elfoglalásával áttörik a királyságot védő végvár rendszert, és nyitottá válnak számukra a királyság belsejébe vezető utak.
Mohács özvegye
1526.augusztus 29-én II. Lajos mintegy 25 000 fős hadinépe élén várakozik a mohácsi síkon, hogy megütközzön a többszörös túlerőben lévő török sereggel, ahová nem érkeznek meg időben Szapolyai János hadai, sem más segédcsapatok. A következő nap éjszakáján már a csata elvesztéséről visz hírt Budára egy lóhalálában vágtató német udvarnok. Mária kincstárnoka segítségével hajóra rak annyi értéket, amennyit csak bír, és elindul Pozsony felé. Ott tudja meg, hogy nem csak a csata veszett el… Az egykori házassági szerződés értelmében II. Lajost Mária bátyjának, Ferdinándnak kellene követnie a trónon, a magyar rendek egy része azonban megkoronázza Szapolyai Jánost, egy korábbi végzésre hivatkozva, miszerint nem fogadnak el idegen királyt. Amikor aztán sor kerül Ferdinánd és Jagelló Anna koronázására is, az országban másfél évtizedig két király uralkodik, Mária pedig végleg elhagyja az országot.
Az aranyszív
Németalföld helytartójaként 25 éven át irányítja a nehezen kormányozható tartományok életét. Tekintélyével és hatalmával egyensúlyt tud teremteni a háborúkkal, éhínséggel, vallási zavargásokkal sújtott vidéken. Magyarországi birtokairól csak 1548-ban mond le végérvényesen. Amikor megfáradtan távozik a Németalföldről, megírja végrendeletét, benne a következő sorokkal:
„…Férjemnek, a királynak halála óta egy aranyból való szívet hordtam magamon. Ő is viselte ezt élete végéig. Parancsolom, hogy halálom után ez a szív, azzal a lánccal együtt, amelyen függ, beolvasztassék és a szegények között osztassék szét. Két embernek útitársa volt ez a szív, mindhalálig. Két emberé, aki életében, szerelmében, érzéseiben egymástól soha el nem vált. Ezért hát semmisüljön meg ez az aranyból való szív, és veszítse el alakját… éppen úgy, mint az egymást szeretők testei…”
A Diósgyőri vár életében szerepet játszó királynék életét felidézve arra a kérdésre próbáltunk választ találni, hogy a drágaköves korona árnyékában lehetett-e részük a boldogságban, és ha igen, mi jelenthette azt számukra. Az utolsó diósgyőri királyné lába nyomát őrző lépcsőkön már rég a végvári vitézek csizmapatkója csattogott, soha vissza nem tért már a falak közé az asszonyi kacagás, amikor a fenti sorok születtek, amelyek Habsburg Mária esetében biztos választ adnak a feltett kérdésre. Igen, lehetett része egy királynénak is a boldogságnak nevezett csodában. Egy vészterhes időben azonban sem rang, sem gazdagság nem segíthetett megőrizni azt.