„…ad dictum castrum nostrum Diósgyőr…” hallja az írnok szavait Anna királyné, és megjelenik gondolataiban az említett Diósgyőri vár. Királynéi jegyajándékul kapta, mint az szokás volt: Zólyommal, Körmöcbányával és Csepel-szigetével, a hozzájuk tartozó területekkel együtt. Pillantása a kitárt ablakon át a budai várpalota teraszos kertjeire esik, ahol a lépcsőkkel tagolt függőkertek még őrzik az előző király, Mátyás olasz kertészeinek kezenyomát.
A gondosan ápolt pázsitot virágokkal megrakott ágyások tarkítják,
rózsalugasok húzódnak meg az árnyat adó hársakon túl, ahol megcsillan a díszes márványból emelt pihenőépület tetőzete. Szökőkutak és csobogók vize oltja a szomjat, magas kőfallal körülvett, rendezett szépség tárul a királyné szemei elé. Az alant kanyargó Duna vizének illatát azonban elnyomja egy friss fuvallat emléke, mely egy hegy tetejéről indul, s a fák között átsuhanva tavaszi virágok, sarjadó rügyek, nedves moha páráját hozza, de madárdalt és forrás vizének csobogását is, mire a szikladombon álló Diósgyőri vár tornyai közül leereszkedik a zárt várudvarra.
Ott körbefutva felemelkedik az emeleti loggia kőkeretes ablakszárnyaihoz, beférkőzik a palotaszárnyakba,
meglibbenti a kárpitokat, és a hímzéseik fölé hajló hölgyek fátylát. Napfény járja táncát az ólomkeretbe foglalt kerek üveglapokon, mögöttük felsejlik a hegyoldal sokféle árnyalatban játszó üde zöldje. Szaporán köpeny kerül a vállakra, hiszen Szent György hava könnyen megtréfálja az óvatlanokat, és a könnyű cipellők már a Királylépcsőn futnak lefelé, viszik türelmetlen gazdáikat a hegyoldal ölelésében megbújó királynéi kertbe. A híd melletti zsiliptől egy kövezett aljú csatorna húzódik hosszan, míg éles kanyarral el nem fordul a távolabbi patak felé, ahol diófák árnyékában halad tovább. Kis fahidak ívelnek át rajta, kaviccsal szórt utak szövevénye csábít sétára ebben a tündérvilágban: mintha az erdő kinyújtott tenyerén kínálná az ezernyi virágot, melyek a maguk természetességében fakadnak az üde zöld fűben.
Pitypangból szőtt szőnyegen bólogat sárga harangjaival a tavasz első hírnöke, a Szent Péter kulcsa, mellette elterülő lila foltokban nyílik az ibolya,
illatát megőrizve, míg az első tavaszi mennydörgés el nem lopja azt. Itt a szeret- nem szeret játékra csábító szirmú margaréta, és nyújtogatja már leveleit a fűszeres illatú, a pestist is gyógyító szegfű, a kék nőszirom, a későbben nyíló mályvarózsa. A csak madárdal cifrázta nagy csendességben szinte hallani a gyöngyvirág csilingelését, miközben erős illatú herbák, rozmaring, zsálya és Boldogasszony mentája szegélyezte ösvényen haladni a Királynék fürdője felé.
A hegy tövében öt forrás fakad, ezek táplálják a várat körülvevő vizesárkot,
köztük a Szent György nevezetű, melynek vize minden évben a szent nevének ünnepén tör elő a sziklás mélyből. Tőle ötven lépésnyire fakad a fürdőt tápláló hévíz: hatalmas kváderekből emelt épület rejti a kádakat és a medencét, ahol kedvükre ejtőzhet a királyné palotahölgyei körében. Szelíd őzek és pajkos mókusok látogatják csak időnként rajtuk kívül a kertnek ezt a távoli zugát.
A budai vár közelében is van meleg vizű fürdő, a Csepel-szigetén pedig vadban gazdag erdőség… de itt Diósgyőrben egy helyre rendelt minden szépséget a Mindenható…
Buda… az írnok újra, és hangosabban olvas tovább: a királyné a miskolci jövevényeket minden adófizetéstől fölmenti, ha a diósgyőri vár munkáihoz 12 embert adnak naponta. Legyen így, bólint a királyné. Kelt az Úr megtestesülésének 1503-ik esztendejében…