Egy kőfaragvány regényes története. Pontosabban kettőé, és miért is lepődünk meg azon, hogy a Diósgyőri vár fénykoráról, és viharos évszázadairól is mesélnek egyszerre, és nem is kis titkuk van. A nagyobbik kőtöredék 1898-ban került elő, még jóval azelőtt, hogy megkezdődtek volna a vár feltárásai, nem túl nagy távolságra, a Diósgyőri Corpus Christi, egykori pálos kolostor kerítésének a falából. Hogy pontosan milyen körülmények között, arról nincs tudomásunk, azt ellenben tudjuk, hogy ebben az időben már egy évszázada folyt a vár falainak a bontása, a köveknek közeli és távolabbi építkezésekre való elhurcolása. A pálos kolostor is régen túl volt már fénykorán, majd a barokk kori újratelepítésen is, a Koronauradalom vette birtokba a II. József rendelete nyomán feloszlatott rendházat.
Bartalos Gyula (egri kanonok, történész és régész, műgyűjtő) a leletet a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta,
ahonnan az a Szépművészeti Múzeumba került, onnan az 1968-ban létrejött Diósgyőri Vármúzeumba ( méltó helyére ! ), jelenleg pedig ismét Budapesten, a Nemzeti Galéria reneszánsz kőtárában látható. A ruszkabányai (a mai Romániában található, napjainkban is híres márványbánya) fehér márványból faragott relief 61 cm magas, 90 cm széles, és 20 cm vastag. Három, alig kimélyített fülkére tagolódik a felülete, a középső, felmagasított fülkében Mária trónoló alakja tűnik fel, ölében a gyermek Jézussal. A két szélen egy-egy női szent foglal helyet, kilétükre a kezükben tartott jelképeik utalnak: Lucia, aki egy csészében a saját kiszúrt szemeit tartja, valamint Alexandriai Szent Katalin, kerékbetörésének eszközével.
A relief csonka és töredékes, a kiálló részek, így az arcok is sérültek: szándékosan tüntették el őket?
Művészi ereje azonban ebben az állapotában is megkapó, stílusa pedig félreérthetetlenül tanúskodik az alkotó személyéről. A nagy plasztikai erővel megfaragott alakok, a tördelt ruharedők szenvedélyesen nyugtalan vezetése kétségkívül Giovanni Dalmata kezére vallanak. Dalmata, teljes nevén Ioannes Duknovich de Tragurio az 1480-as évek vége felé jött Budára, Mátyás király udvarába. Tehetsége itt is hamar érvényesült, ezt bizonyítja Mátyásnak 1488-ban kelt adománylevele, melyben kitüntető szavakkal méltatja Dalmata szobrászi képességeit. A Mária trónja alatti mezőben egy püspöki címer körvonalai rajzolódnak ki: Mátyás korában egyetlen püspök került közvetlen kapcsolatba a diósgyőri pálosokkal, mégpedig Szakolyi János ( latinosan Iohannes de Zokol ) csanádi püspök, aki 1492-ben lemondott püspökségéről, és a diósgyőri kolostorba vonult vissza, ott is halt meg. Ő rendelte volna meg az oltárt, még püspök korában? Vagy a töredék egy síremlék része?
A történet 1959-ben folytatódott,
amikor a Diósgyőri várban a keleti oldalon, és a kápolna területén több méter vastag törmelékréteget távolítottak el, melyben egy márványlap töredékére bukkantak. Letisztítása után láthatóvá vált a kagylós reneszánsz fülkében egy női fej, melynek kiálló részeit, így az arcot eltávolították (?), a fülke melletti négyszögben lebegő, kiterjesztett szárnyú angyaléval együtt.
A töredék anyaga, a stílus és a faragási technika megegyezik a pálos kolostor kerítésében talált, nagyobbik töredékével.
Egy gond azonban van: a két töredék nem illeszthető pontosan össze, középen hiányzik egy rész. Összeillettek-e egykor, egy oltár részeiként tekinthetünk-e rájuk?
Ha igen, logikusnak tűnik, hogy a nagyobbik töredéket a várból vitték el a pálos kolostor kerítésének építéséhez. Kevésbé logikus, hogy onnan került volna a várba a kisebbik töredék, ha egy ott álló oltár (vagy síremlék ) része volt.
Lehetséges, hogy két míves reneszánsz emlék is köthető Diósgyőrhöz, mindkettő Giovanni Dalmata alkotásaként?
Az egyiket a csanádi püspök, a másikat Beatrix királyné rendelte meg? Az egyik a várban, a másik pedig a pálos kolostorban állhatott?
A kérdés napjainkban is nyitott, a két töredék mindenesetre együtt várja a Nemzeti Galériában, hogy titkukra fény derüljön. A legjobban azonban talán azt várják, hogy visszakerüljenek oda, ahová tartoznak: Diósgyőrbe.